Harvard kutatói egy olyan szilíciumchipet építettek, ami áram és vizes enzimek segítségével egyszerre 64 különböző DNS-szekvenciát ír meg – bár a technológia eredetileg egészen máshoz készült.
A DNS-szintézis mai ipari sztenderdje veszélyes szerves oldószereket használ, és jellemzően csak nagy, központosított létesítményekben végezhető el. A vizes, enzimalapú módszer ennél jóval kíméletesebb lenne, csakhogy eddig alig egy tucat szekvenciánál többet nem tudtak vele egyszerre előállítani. A Harvard csapata most 64 szekvenciát írt meg párhuzamosan, egyenként akár 39 nukleotid hosszan – ez a technológia eddigi legjobb eredménye. A chip felületén 64 szintézispont található, mindegyiken két koncentrikus gyűrűelektróddal: a belső elektróda helyi savasítással bontja a következő építőelem kötését gátló molekulát, a külső pedig megakadályozza, hogy ez a hatás átterjedjen a szomszédos pontokra.
A csavar az egészben, hogy a chipet eredetileg nem erre tervezték. Donhee Ham laborjában korábban idegsejtek elektromos aktivitásának rögzítésére használtak hasonló szilíciumelektronikát – amikor átalakították a felületi elektródákat, kiderült, hogy ugyanaz a precíz áramszabályzás DNS-építéshez is bevethető. A kutatók egy 169 bájtos szöveget is kódoltak a 64 szekvenciával, ami jól mutatja, hogy a technológia hosszabb távon akár DNS-alapú adattárolásban is szerepet kaphat – bár ehhez még jóval nagyobb léptékű gyártásra lenne szükség.
Fontos kiemelni, hogy a chip maga tökéletesen működött, a szűk keresztmetszet a kémiai folyamatban van: a savasítás mellékterméke átszivároghat a szomszédos pontokra, ami korlátozza, mennyire lehet sűríteni a szintézishelyeket. A kutatók szerint ez a következő akadály, amit le kell küzdeni – de egy laborból kinőtt idegtudományi eszközből DNS-gyár lett, ami önmagában is jó példa arra, hogy a tudományban a legjobb ötletek gyakran mellékesen születnek.
Forrás: ScienceDaily
