A német Quantum Systems Group belső tesztelésen 699 km/óra (434 mérföld/óra) sebességgel reptette meg Apex Recordhunter nevű drónját, ezzel simán túszárnyalva a jelenlegi, 657,59 km/órás hivatalos rekordot.
A június 26-i tesztelés egyenes, szintezett repülésben zajlott, ami a jelenlegi rekorderhez képest 6,3 százalékos javulás. A hivatalos, Guinness World Records és a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) által is elismert rekordkísérletre a cég szerint a következő hetekben kerül sor. Az Apex Recordhunter egy teljesen elektromos, fixszárnyú repülőgép, aminek fejlesztésében a Porsche-leányvállalat által szállított V4Smart akkumulátorcellák is szerepet kaptak.
Fontos kiemelni, hogy a drónt nem hobbi- vagy fotós célra szánták: a cég szerint ez egy technológiai demonstrátor, ami a jövő nagy sebességű, légvédelmi elfogó szerepre tervezett drónjait alapozza meg. A fejlesztésben a Quantum Systems ukrán WIY Drones diviziója is részt vett – nem véletlenül, hiszen Oroszország egyre több nagy sebességű, sugárhajtású, egyutas támadódrónt vet be, amik ellen az efféle elfogók jóval olcsóbb védelmet jelenthetnek, mint egy légvédelmi rakéta.
A cég a nyár kozepéig még két másik rekordra is hajt: az 500 grammos haszos terhet szállító FPV-elfogó drónok, illetve a légvédelmi kategóriás FPV-elfogók sebességi csúcsára is pályáznak. Békés kütyücikk helyett ezuttal egy elég komor kontextusba került „sebességi rekord” – de a technológia fejlődése önmagában is figyelemre méltó.
Forrás: Tom’s Hardware





