A brit Iris Solar új napelemes powerbankja, a T1 olyat tud, amit a legtöbb hasonló eszköz nem: két tengelyen forogva követi a napot az égen, így akár 40 százalékkal több áramot termel, mint egy fix panel.
Mit kapsz a dobozban?
A T1 egy 32 wattos napelemet ültet egy kompakt, kerek testre, amelyben egy 270 wattórás akkumulátor és USB-kimenetek is helyet kapnak. A legtöbb versenytárssal (Anker, EcoFlow) ellentétben itt nem kell külön panelt cipelned és kábelezned – az egész rendszer egyben, 4,5 kilogrammon összecsomagolva utazik veled.
Mire elég egy töltés?
A cserélhető akkumulátor napsütésben 8-10 óra alatt töltődik fel, és ebből nagyjából 20-szor lehet teljesen feltölteni egy iPhone 15-öt, vagy két-háromszor egy 13 colos MacBook Prot. Egy Starlink Mini antennát 4-6 órán át tud üzemeltetni – ami azt jelenti, hogy a T1 igazi célközönsége a lakóautósok, a kempingezők és azok, akik távoli helyekről is szeretnének dolgozni.
A dolog szépséghibája, hogy egy dupla tengelyes napkövető rendszer éves szinten mérve a szakértők szerint inkább 20-25 százalékkal, nem pedig 40-nel hatékonyabb egy fix panelenl – és kérdés, hogy ez a plusz teljesítmény megéri-e a mozgó alkatrészek árát és törékenységét egy kültéri eszköznél. A Kickstarteren jelenleg 1120 dollárért (kb. 415 ezer forint) foglalható le, szemben a várható 1495 dolláros bolti árral, a szállítás pedig 2027 júniusára ígért.
Forrás: New Atlas





