Okosfüzet. Így lehetne egy szóban összefoglalni ezt a bostoni szabadalmat, ami kitűnően kombinálja a digitalizáció szükségességét a hagyományos, mondhatni „már megszokott” eszközökkel. Az Everlast Notebook ugyanis valóban egy füzet, papírlapokkal – amire tollal lehet írni. Nyilván azért nem teljesen hagyományos a papír és a toll, de az érzet ugyanaz. Biztató lehet továbbá, hogy az eredetileg meghirdetett 20-30 ezer dollár(?) helyett már több mint két és fél millió dollár gyűlt össze a projektre! Miről van szó tehát?
Érdekesség:
A RocketBook csapatának nem ez az első közösségileg finanszírozott projektje. Korábban a RocketBook Wave nevű füzetre már összegyűjtöttek $1.3 millió dollárt, és azóta is forgalmazzák a népszerű elődöt. Azonban a Wave-nek számos hibája volt még, amiket csak mostanra sikerült tovább fejleszteni. Ezek között a legnagyobb talán az volt, hogy – míg az Everlast lapjai (szinte) bármennyiszer újra felhasználhatók, a Wave lapjai egyenként nagyjából 10-15 felhasználásra voltak alkalmasak. Ráadásul ez utóbbiról csak hő hatására tűnt el a szöveg, azaz – nem viccelek – ha azt akartad, hogy újra írhass egy lapra; be kellett tenni a mikróba a füzetet. Szerencsére az új modellnél már sikerült ezeket a gyermekhibákat orvosolni.
Hogyan működik tehát az örökké tartó füzet? A poén nagy része már le lett lőve; a füzet tartalma egy az egyben törölhető, majd a lapok újra felhasználhatók. Az (újra)íráshoz azonban csak a Pilot FriXion tollai alkalmasak, de ezek szerencsére itthon is elterjedt tollak – párszáz forintos áron. Írás után kb. 15 másodpercet kell várni a tinta száradásáig, utána már nem törölhető le, nem mázgálódik, nem lehet elkenni. Kizárólag nedvesség hatására jön le az írás, a gyártó nedves zsebkendőt vagy rongyot javasol. A lapokat nem kell félteni, természetesen állják a nedvességet.
Mindez klassz, de az újraírhatóságtól önmagában nem tartana örökké egy-egy felskiccelt műalkotásunk, úgyhogy szerencsére a füzet mellé jár egy applikáció is. A lapok kialakításából adódóan az app kitűnően be tudja szkennelni az oldalak tartalmát, ráadásul mindezt elég gyorsan teszi. Minden oldal alsó sarkában található egy QR kód is, ami azt a célt szolgálja, hogy az egyes oldalak sorban legyenek elmentve, kvázi az oldalszámot jelzik a program számára. Jópofa tulajdonság még, hogy a lapok alján található kis ikonok is külön célt szolgálnak; ha beikszeljük valamelyiket, akkor szkenneléskor az ahhoz kapcsolódó felhőbe/tárhelyre automatikusan feltölti az oldal tartalmát az app (ez lehet Dropbox, Evernote, iCloud stb.)!
Így ezzel az alkalmazással, és az újraírható, vízálló, valóban tartós lapokkal az Everlast Notebook tényleg nagyszerű találmány, ami a tartós felhasználás mellett a digitalizációban is remek segítség lehet.
A projekt egyelőre még mindig a közösségi finanszírozásnál tart, de májusra ígérik a szállítást. Jelenleg a támogatók $34 dolláros áron juthatnak egy füzethez, ami egy tollat is magába foglal.