Az okosszemüvegek újragondolt utódja máshogy közelíti meg a dolgot. És jobban is teszi. A Vufine bárki számára jó megoldás lehet, az érintésmentes technológia világában.

Vufine okosszemüveg

Az okosszemüvegek 2015-ben élték aranykorukat, azonban a sok – egyelőre leküzdhetetlen – akadály miatt a projektek nagyrésze elhalt, és csak irreális árú, és külsőre nem túl esztétikus eszközök maradtak hátra ebből a korszakból. A Vufine viszont egy jó kezdeményezés, ami ráadásul a szemüvegesek igényeit is figyelembe veszi.

Vufine szemüvegA Vufine cég azonos nevű terméke, illetve a továbbfejlesztett Vufine+ valahol a virtuális és a kiterjesztett valóság határán mozog, illetve sajátos módon ötvözi ezt a kettőt. A Kickstarter-en meghirdetett projektre hamar összegyűlt a több mint $240 000 dollár, és az első termék sikerét látva piacra került a Vufine+ is, immár nagyobb és jobb minőségű képpel, és szebb megjelenéssel. A bármilyen szemüvegre csatlakoztatható eszköz működésének alapja, hogy egy apró projektor kristálytiszta képet vetít a szemüveg lencséjére, mindezt egy teljesen kontrollált, minőségi formában. Az eszköz nagy előnye, hogy valóban bármilyen szemüvegre rá lehet csatolni, így a szemüvegesek is jól láthatják mind a képet, mind a körülöttük zajló dolgokat.

Az eszköz megjelenése sem vészes, bár természetesen azért távol vagyunk még a feltűnést nem keltő okosszemüvegek világától. A mágneses felfüggesztés révén viszont kényelmesen fel és levehető az eszköz maga, illetve profin állítható a megjelenő kép elhelyezkedése is a lencsén, így nem kell félni attól, hogy a virtuális kép úgy kitakarja a valódit, hogy fél szemünk itt – fél szemünk ott.

Az eszköz 720p HD képet vetít a szemünk elé, és csatlakoztatható bármilyen HD képet adó eszközhöz a HDMI kábel (és esetleg a mellékelt átalakító) segítségével. A csatlakoztatott eszköz okostelefon, tablet, action camera vagy akár drón is lehet.

A kütyü egyik legnagyobb előnye talán a navigáció lesz, amely így kéz nélkül, végig az utat figyelve történhet. Ez akár kocsiban, motoron vagy gyalog is előnyös lehet, és mindkét kezünk szabad marad bármilyen eshetőségre.


A Vufine egy jól kifejlesztett kütyü, és minden szempontból megállja a helyét – sőt, bizakodásra ad okot a jelenleg nem túl sikeres okosszemüvegek piacán. A vufine.com oldalról jelenleg $200 dollárért rendelhető (ingyenes szállítással), külön a jobb és bal oldalra optimalizált készülék.