– Nem szeretem a sushit. – De honnan tudod, ha meg se kóstoltad? Talán sokunk életében zajlott le hasonló beszélgetés változó variánsokkal, és rengeteg esetben ki is derült, hogy tévedtünk. Hasonlóan ideje elfogadnunk annak a téves elképzelésnek a leomlását, ami azt állítja: az animáció csak a gyerekeknek szólhat. Uh nem is tévedhetnénk nagyobbat. Ezúttal egy rejtett animációs gyöngyszem, a Pantheon lesz segítségemre.
A Pantheon sorozat az amerikai AMC csatorna saját gyártása, és először a saját streaming platformjukon jelent meg 2022. szeptemberében, majd átkerült a Prime Videóra, végül pedig a Netflixen kötött ki. Jelenleg két évada van, kétszer 8 epizód, az epizódok nagyjából 40 percesek, és a Netflixen jelenleg magyar szinkronnal elérhető.
A feltöltött intelligencia lehetősége nagyjából azóta foglalkoztatja a sci-fi írókat, amióta lenne hova egyáltalán ilyesmit feltölteni. Teljesen beszkennelni egy élő ember agyát, majd digitálisan futtatni azt? Végtelen lehetőségek tárháza. Manapság a mesterséges intelligencia nagy divat, de aki szemfüles az észre veheti, hogy ami a sci-fi írók fantáziáját megmozgatja, az előbb utóbb a tudomány asztalán is megjelenik. Ez így történt az internethálózat, a virtuális valóság vagy akár egy olyan banális példa esetében is, mint egy tablet.
Miről is szól a sorozat?
Adott számunkra egy nagyvállalat, amelyik titokban az emberi agy feltöltésével kísérletezik, illetve egy hétköznapi kislány, akinek az élete teljesen felfordul. Eddig elég sablonosan hangzik, nem? És mégis; ahogy kibomlik a cselekmény, ahogy felépülnek a karakterek, ahogy körvonalazódik szépen lassan az ember fejében, hogy mi is történik itt, az a történetmesélés szerintem páratlannak mondható.
A történet nagyon kicsiben indul el. Főhősünk, a gimnazista Madison nagy hirtelenséggel elveszíti egy betegségben az apját. Azonban egy segítőkész barát és munkatárs felajánlja neki a digitális lenyomat kísérleti jellegű elkészítését, azaz, apuka mehet a felhőbe, azonban valami hiba történik. Eddig még talán nem spoiler. Innentől azonban nagyon beindulnak a dolgok, méghozzá több izgalmas szálon is. A karakterek kételkedése majd érdeklődése, aztán kétségbeesett kutatása teljesen átjárja a nézőt is, egyszerűen az első epizód lassú menete után, a másodiktól már teljesen berántja az embert. Kinek lehet hinni, mit akar a nagyvállalat? Másoknak ez sikerült már? Mi lesz, ha tudomást szerez róla a kormány? És ha majd a többi kormány? Rendkívül jól építkezik a sorozat, aki fogékony a témára hamar végig fogja darálni, de aki nem az is.
Miről szól valójában a sorozat?
Fel kell rá készülni, hogy sok fronton nagyon el fog gondolkodtatni a Pantheon. Természetesen mi más lenne a sorozat legfőbb felvetése, mint hogy egy tökéletesen, minden idegpályában és az összes emlékkel együtt lemásolt emberi agy, az mennyire tekinthető embernek. Mennyire tekinthető ugyanannak az embernek? Ha valaki ilyen módon fel van töltve egy szimulált világba, akkor az örökké élhet, nem? Mondhatni istenként… a pantheonban.
De mi van akkor, ha ezzel visszaél valaki? A sorozat egyik epizódjának nagy részét egy olyan feltöltött mérnök teszi ki, akinek a tudatát minden nap resetelik, és rengeteg munkát elvégeztetnek vele, kvázi ingyen (oké az áramszámlát kicsit megdobja). Látva a szerencsétlen egyforma élettelen napjait, ahogy belép az irodába és nem is tudja, hogy sosem jut ki onnan, és csak egy vállalati rabszolgaként tengeti az „életét” azért erősen elgondolkodtatja az embert egy hétköznap este a sorozatot néznve.
Ha egy feltöltött embert kitörlünk, azzal megöljük? És ha csak egy 2 évvel korábbi önmagára (mentésére) állítjuk vissza? Ha egy feltöltött ember szeret egy igazi embert, az lehet valódi szeretet? És ha 2 éve nem szerette, de csak azt a mentését tudjuk visszaállítani? Egy emberről talán elmondható, hogy nem egyenlő az emlékeivel, de ugyanez elmondható egy digitális másolatról? Ez talán részben választ adhat a legelső kérdésre is.
Hosszan tudnám folytatni, de szerintem már ennyiből is kiderült; érdemes megnézni a sorozatot. Érdemes olyan szemmel nézni, hogy lássuk a cselekmény mögött a sorozat lelkét, ahogy láthatjuk egy emberét is a szeme mögött úgy, ahogy egy gépét sosem fogjuk.
Hol tart most ebben a tudomány?
Jelenleg az AI vagy MI forradalom zajlik, és bár a sorozatban konkrétan elhangzik az is, hogy minek bajlódnánk a mesterséges intelligenciával, amikor a sokkal komplexebb valódi intelligenciát is használhatjuk hasonló célokra, azért itt még messze nem tartunk.
Az igazság az, hogy bár elméletben lehetséges az agy beszkennelése és digitalizálása, de nagyon sok szempontból még nem is értjük teljesen az agy működését. Egyelőre lehetetlen egyáltalán beszkennelni is, nagyjából 86 milliárd idegsejtet és 100 trillió szinapszist kellene 3D-ben feltérképezni. Arról nem is beszélve, hogy ez olyan mennyiségű adatot generálna, ami a világon jelenleg fellelhető összes tárolási kapacitáson sem férne el. És még csak egyetlen agyról beszélünk, bámulatosan vagyunk összerakva.
Szóval úgy néz ki még ha a technika rohamosan fejlődik is, még mindig évszázadokra vagyunk az emberi agy digitalizálásától, úgyhogy egyelőre ez nem a mi problémánk lesz. De egy izgalmas sorozathoz és az abból elinduló etikai és erkölcsi dilemmákhoz továbbra is kiváló alapanyagnak bizonyul ez a szerteágazó téma. Adjatok egy esélyt a Pantheonnak.
